Egy szablyás magyar úr Genfben
Nagy László
A szerző, - az egyik legolvasottabb magyar történetíró-, több mint kéttucatnyi megjelent könyve után készítette el Bocskai István átfogó, részletes életrajzát. A török hódoltság korának ezen egyik legsikeresebb magyar politikusáról és hadvezéréről utoljára több mint fél évszázada jelent meg egy népszerű biográfia. Az azóta eltelt idő alatt - főként Nagy László kutatásai eredményeként - rendkívül sok új forrásanyag került napvilágra, amelyek több kérdésben módosítják korábbi ismereteinket.
A szerző azt a Bocskai Istvánt mutatja be, aki nem csak az egyetlen győzelemmel végződő Habsburg-ellenes harcunk vezére volt, de Európa-szerte respektált személyiség is; a szultán és a császár egyaránt hozzá igazodott a háború vagy béke kérdésében.
A szerzőtől megszokott olvasmányos stílusban írt munkában ennek a történelmi nagyságnak az alakja áll elénk. Azé az európai magyaré, akinek hajdú- és székely politikája is mérföldkő a magyar históriában és kinek Svájc népe méltán emelt szobrot a genfi Reformáció Emlékművén Európa kiválóságai között.

Jahr:
2000
Verlag:
Hajdúsági Múzeum és a Polgármesteri Hivatal
Sprache:
hungarian
ISBN 10:
9630054280
ISBN 13:
9789630054287
Datei:
PDF, 6.22 MB
IPFS:
,
hungarian, 2000